Csizmadia Alexa
Nehezen feltehető kérdések

katalógus

Koronczi Endre munkái mintha egyetlen óriási mű fejezetei lennének, az életút és a művek szerves egységet alkotnak, az önrefl exív kutatásokban sok esetben a megfi gyelő és a vizsgálat tárgya egyaránt a művész.

A munkák egyik lehetséges olvasata a hagyományos férfi szerep és a gender (társadalmi nemek) változásait vizsgálja, a maszkulinitás válságának kutatásával párhuzamosan. A „fi úk nem sírnak” nevelési elvétől így eljutunk az árnyaltabb férfi emóciók társadalmi elfogadásáig, a művészetben évszázadokig sztenderdnek számító heroikus férfi képtől az önbizalmát vesztett, szorongó vagy akár síró férfi ábrázolásáig (gondoljunk például a kamera előtt könnyező Bas Jan Aderre / I’m too Sad to Tell You, 1971). A férfi személyes élettapasztalata azonban kevéssé része annak a művészetelméleti diskurzusnak, amely a női élettapasztalatot a feminizmus több hullámán keresztül a kortárs művészet megkerülhetetlen témájává tette. Koronczi oly módon enged betekintést intim szférájába, ahogy azt női alkotóktól (Sophie Calle, Tracey Emin) már megszokhattuk, miközben a férfi szereppel kapcsolatos elvárások változását, a szereplehetőségek kibővülését hitelesen dokumentálja.

Pierre Bourdieu a nemi szerepek meghatározottságát esetlegesnek tartja, amelyet aztán az állam és az egyház intézményei folytonosan megerősítenek.* Legkorábban a feminista szerzők kezdték mindezt megkérdőjelezni, de ahogy Bourdieu megfi gyelte, a férfi dominancia ma is meghatározó, a hozzá társuló berögzült szerepelvárások társadalmi konstrukcióival együtt. Koronczi ezzel szemben a társadalmi nemi szerepek átjárhatóságát eleve adottnak feltételezi. Azaz, mintha nagyvonalúan előrelépett volna néhány évtizedet.

A kiállításon hangsúlyosan megjelenő installáció (Lilly a fal túloldalán a szerelemről beszél, 2011) a konceptuális művészet Duchamp és Ader műveivel fémjelzett vonulatába illik, amelyet a romantikus narratívának a minimalizmus racionális keretébe foglalása jellemez. Koronczi munkája intenzitásában Ader Please Don’t Leave Me (1969) című installációjának párdarabja.

A kiállítást korábbi művek dokumentációs, illetve rekonstrukciós bemutatása egészíti ki: a Basic (2003-2004) utóéletébe és értelmezésének útvesztőibe Somogyi Zsófi a kalauzol el, a korábbi Taxi (1998) pedig vitorlázórepülővé átlényegülve veti fel a dekódolás dilemmáit a MODEM tetőteraszán.

* Pierre Bourdieu, Masculine Domination. Trans. Richard Nice. Stanford University Press, 2001, 83.