 |
||||||||||
A werkfilmen elhangzó szöveg Koronczi Endre a BASIC projekt résztvevőihez írott leveleiből olvas fel részleteket Kedves Tibor és András, El kell, hogy mondjam, roppantul örülök az elhatározásunknak. Persze nem kis lelki gyakorlat számomra is ennek a kicsit furcsa tervnek az elfogadtatása magammal, de vágyom is erre a lelkigyakorlatra. Azóta ez jár a fejemben és ez nagyon jó. Nagyon jó, ha úgy igazán belül izgatja és macerálja az embert, amit kitaláltunk, ha a legmélyebbről jönnek azok a gondolatok, melyeket meg kell formálni. Ez valahogy nagyon-nagyon az ellenkezője a magazinlapozgatós művészet-kitalálásnak. Kedves András, Nagyon köszönöm, hogy megírtad a felkérő leveleket, szerintem tökéletes. És ha végre postára kerülnek, akkor pezsgővel fogok ünnepelni. A listámban szerepel a két holland fickó is (Gil&Moti) akiket természetesen nagyon szívesen látnék a fényképezésnél, de azt hiszem az ideutaztatásukra nem nagyon lesz pénzünk. Ezért őket csak megidézzük valamilyen fénykép vagy a "Jó ég tudja" milyen formában. De ez talán nem is baj így, mert vannak olyan szereplői is a történetnek, akikkel sohasem álltunk igazán közel egymáshoz (a holland fejekre gondolok), mégis valahogy elengedhetetlennek tartom a jelenlétüket. Korábban azt gondoltam, hogy nem nagyon ildomos valakit akarata ellenére "helyzetbe hozni", olyan helyzetbe, melybe ő saját szándékából nem szívesen kerülne, de most már ezt nem gondolom így. Mi mesélünk, és semmi mást nem teszünk, nem ítélkezünk, nem értékelünk, nem büntetünk, hanem mesélünk. Egy adott szituációt mesélünk el, mely tulajdonképpen az életünk egy bizonyos szakasza ebben az esetben. Az én esetemben az az egy másfél év, melyet életem nagy-nagy fordulópontjának tartok. Szóval ezt egy játéknak (talán színjátéknak) tekintjük, melynek vannak szereplői. Az, hogy valaki ennek a játéknak szereplőjévé vált, az nem a mostani válasza során dől el, hanem akkor, amikor az életünk egy fontos részévé tette magát. A mostani válaszával csak az dől el, hogy ezt a hatást, vagy szerepet, vagy mi a fenét, felvállalja-e vagy sem. És én most azt gondolom, hogy a nem-felvállalásánál élesebb kritikát mi ki sem tudnánk találni. Na? Azon jár a fejem, hogy arra az esetre semmilyen stratégiát nem dolgoztunk ki, ha a felkértjeink közül valaki egyáltalán nem reagál a felkérésre. Az "igen"-el és a "nem"-mel lehet mit kezdeni, de ha valaki egyáltalán nem képes visszaböffenni, akkor mi a fenét fogunk csinálni? Szervusz Tibor, Te gondolkoztál már kokrétan a kompozíciódról? Meg a helyszínről? Ilyesmiről? Én azt hiszem maradok az autós történet mellett. Aludtam rá egy párat, próbálom konkretizálni és ahogy erről gondolkodom, egyre szimbolikusabbnak tűnik. Szóval egy utazási jelenet, melyben egy társaság, egy baráti társaság együtt utazik. Aztán jön a váratlan pillanat, mely megszakítja az utazás folyamatosságát. Lehet baleset is, vagy egyszerűen csak egy motorhiba, még nem tudom, de mindenképpen egy váratlan, tervezhetetlen eseményt szeretnék mutatni. A helyszín pedig akkor legyen egy benzinkút, a lerobbanás helyszíne, az utazás közbeni oázis, stb. Nem kell túlmagyarázni, hogy milyen feszültségeket tudnak szülni az ilyen kiélezetten drámai helyzetek a legösszeszokottabb barátok között is. Szóval lerobban az autó, tanakodnak, próbálnak segíteni, ki így ki úgy. Az ilyen helyzetekben mindenki kimutatja a foga fehérjét. Aztán jön a másik autó, jönnek vele az újabb barátok, ők is segíteni jönnek, és hozzák a segítséget. Hoznak egy csomagot, mely talán a segítségnek a része, vagy nem is tudom, ezt még nem döntöttem el véglegesen. De mindeközben a másik autóval is baj történik, látjuk, hogy hiányzik a kereke. Az egyik figura (én) a kezével kényszerül tartani az autót a hiányzó keréknél. Ja és mindenközben a háttérben látszik valaki, aki szalad el a hiányzó kerékkel. És mindezt úgy képzelem, hogy a legapróbb részletnek is nagyon fontos jelentősége van a képen: a figuráknak, a mozdulataiknak, a ruháiknak, a tekintetük irányának , stb . Ahogy most a lelki szemeim előtt látom a kompozíciót, úgy tűnik, hogy fel is tudom fűzni a szereplőket egy időtengelyre, mely balról jobbra halad a képen. És így szintén nagy jelentőséget nyer a kép közepén lévő vágás, mely így akkor pont kettévágja ezt az időtengelyemet. Ez mondjuk az éppen az a pillanat, amikor minden a feje tetejére állt a történetben. Tőle balra a korábbi események, tőle jobbra meg az azóta fontosságot nyert dolgok vannak. És a két autó is eszerint helyezkedik el. A régi FIAT-om (melyet Gábornak adtam) természetesen a baloldalon, a mostani sárga autó meg a jobb oldalon, úgy, hogy jobbra néz, és az orra egy kicsit kilóg a képből. Kedves András! Szerdáig várjunk, aztán, muszáj elkezdeni telefonálgatni, mert én addig nem nagyon tudok gondolkodni a képen, amíg ki nem derül, hogy kit kell helyettesíteni, és ki lesz ott valóban. Áááá, nem is tudom, miért kezdtem most bele ebbe, tulajdonképpen csak a Csontó új címét akartam megírni. Hát persze, két éve (vagy inkább tíz éve) mondogatom, hogy jobb lenne tiszta lapokkal játszani. Kezd számomra egyre tanulságosabbá válni a dolog. Márminthogy ki hogyan reagál a dologra. Annyira jellemző, hogy ez már ijesztő. De ezt még így önmagában a hajunkra kenhetjük. Egyébként Tove egyre aranyosabb leveleket ír már el is kezdtem rettegni, hogy mi lesz. De még nem félek tőle komolyan, hogy eljön. Ezek az előkészületek a kép részei szerintem, kellene valahogy rögzíteni őket. *** "nincs menekvés". - De nem is ezt akarom mondani A problémás (de egyben érdekes) helyzetet viszont az okozza, hogy ebben az esetben Noémi MINDKÉT KÉPnek szereplője lesz, és ezt a helyzetet ügyesen kell kezelnünk. Mert egészen más szerepet fog játszani a képeken. Tibornál egy szerelmi történet szereplője lesz, nálam meg lányos lelkem csajszibarátját fogja megjeleníteni. Jó mi? De mindenesetre nagyon izgi, és nagyon-nagyon-nagyon tanulságos. Noémivel folytatott lassan több munkanapnyi telefonbeszélgetéseim csak arról győznek meg, hogy NEM felesleges egyetlen perc sem, amit ezzel töltünk. Persze nekem könnyű, mert azzal a tudattal szaladok neki, hogy nincsen vesztenivalóm. Bocsánat. Persze most így érzem, aztán majd kiderül, hogy mit lehetett még elveszteni. Ágnessel kapcsolatban elkezdtem komolyan aggódni. Totál nem sikerült vele semmilyen szinten kommunikálni, amitől kiborultam. És ahogy visszaemlékszem kb. szerda óta nem nagyon válaszol az SMS-eimre. Gondolom akkor kezdtek el egyeztetni. Úgy érzem, mintha az élet arra tanítana, hogy el kell különítenem egymástól a gyerekkel kapcsolatos Ágnest meg a volt feleségem Ágnest. El sem tudjátok képzelni. Két órán keresztül beszéltem neki, nagyon finoman és végtelenül diplomatikusan elmondtam neki, hogy én mit gondolok a dologról, mit gondolok a helyzetről és a válaszáról. Közben nem is nagyon mondott semmit, csak azt, hogy számára mindez (amiről én itt most beszélek) András leveléből nem derült ki, ezt elmondta egy párszor, de ezen kívül semmit. Szóval megint a monológ, hosszan-hosszan-hosszan, sok dolgot már nem is volt kedvem szóba hozni, mert ha nincsen semmi reakció, akkor ez embernek csak elmegy a kedve az egésztől, és egyre inkább csak arra tud koncentrálni, hogy már milyen túrós a nyál a szájában a sok beszédtől. Szóval lenyomtam a kiselőadást, Ágnes meghallgatta, aztán elment. Nem vesztünk össze, teljes békében és megértésben (két puszival) távozott, de egy árva értelmes szót sem mondott. Ő nem volt ideges, mert ő sohasem az, tulajdonképpen nekem kellett volna idegesnek lennem, de én meg már lemondtam a dologról. Lehet mindent, lehet "nem"-et mondani, lehet "igen"-t mondani, lehet "nem-válaszolni", de tisztában kell lennie vele, hogy ezzel a válaszával száll be a játékba. No mindegy, nem akarom, és nem is tudom leírni mindazt, amit elmondtam neki. A játék tulajdonképpen adott, Tibor és Endre elkezd egy-egy történetet elmesélni, amiben lehet közreműködni is, és el is lehet utasítani a közreműködést. No... most nem részletezem tovább, nincs sok időm, majd Ágnesnek leírom egy levélben úgyis az összegyűjtött gondolataimat, és azt küldöm majd Nektek is. És hát olyannyira jellemző, hogy kik azok, akik NEM-mel válaszoltak, és kik azok, akik egyáltalán nem is válaszoltak. Így utólag azt gondolom, hogy sokkal beszédesebb és jellemzőbb, mint amilyenek a korábbi tippjeink voltak. Tibor, el sem hiszed milyen csodálattal olvastam Pali levelét. Ez nem semmi!!! Ez már egy olyan helyzet, ami miatt érdemes volt belefogni ebbe az egészbe. Köztetek nem lehet semmi félreértés és semmi igazi feszültség. Persze az érdekeitek ellenkeznek/ellenkeztek, de azt hiszem egyikőtök sem teremtett olyan helyzetet, mellyel ne lehet szembenézni. Tibor, szerintem ez nagyszerű dolog!!! Palit nem ismerem személyesen, csak nagyjából tudom, hogy kicsoda, de ettől a levéltől hihetetlen nagyot nőtt a szememben. Ezzel szemben az én kis történetem: még csak válasz sem érkezik a feltett kérdéseimre. Tudod: "Nem én voltam, én itt sem vagyok, hagyjatok engem békén." Talán nekem is jobban esne felnézni az illetőre és megpróbálni tanulni a csábítási technikájából, hasznomra válna. És ahogy a korábbi levelemben írtam, ebből a szempontból egy olyatén tiszta/tisztázott helyzet, mint amilyen neked van Palival véleményem szerint (vagy legalábbis így kívülről), sokkal szerencsésebb. A projektnek meg már szerintem jól a közepében tartunk. Mindenkinek elmondtam eddig, akivel beszéltem, hogy ez már maga a mű, ami most történik, csak ügyesen dokumentálni kellene. De nem tudom hogyan, illetve, hogy mit lehet ennél pontosabban megőrizni belőle, mint amit ezek a levelek megőriznek. Már csak a telefonbeszélgetéseket meg az SMS-eket kellene rögzíteni valahogy. Kedves Ágnes! A tortaevés közben megejtett beszélgetésünk arra engedett következtetni, hogy egy csomó olyan tisztázatlan pont van a történetben, melyek ürügyén talán megéri egy pár szót ejteni még erről az egészről, és nem egy kétsoros kurta-furcsa levéllel elintézni a dolgot. Ez a levél nem győzködés, és nem agitáció, és természetesen nem jelenti azt, hogy a döntésed komolyságát és végérvényességét kétségbe vonnám. De nekem valahogy igényem van arra, hogy a történettel kapcsolatos véleményemet elmondjam Neked. És nem akarom természetesen azt sem eltitkolni, hogy ennek a levélnek a megírásával egy kis esélyt is szeretnék adni arra, hogy esetleg valamilyen diskurzus mégiscsak kialakul közöttünk a felkéréssel kapcsolatban. Az elzárkózásodról nekem az a véleményem, hogy ha egy látszólag fontos dologgal kapcsolatban az emberben kérdések merülnek fel, akkor ezeket a kérdéseket érdemes feltenni, mielőtt döntést hoz. Érdemes lett volna ezt azért is megtenni, hogy megkíméld magad attól, hogy egy félreértett helyzetben hozol döntést egy viszonylag fontos kérdésben. Véleményem szerint egy ilyen projektben való részvételre való felkérés megfontolt választ kíván. Nagyon sajnálom a döntésedet, mert... Azt hiszem a felkérésből elég pontosan kiderült, hogy ennek a műtárgynak a keretében Gyenis Tibor és Koronczi Endre egy-egy személyes történetet kíván elmesélni. Egy-egy igazi, mélyen megélt élethelyzetet kívánnak a műtárgy témájául tenni. Egy valódi történetet, mely velük történt, és mely sokkal igazibb és valóságosabb minden kitalálhatónál. És ennek a két történetnek szereplői vannak. Valóságos szereplői, akik nagyon fontos szerepet játszottak a történetüket elmesélő művészek életében. És a történet teljesen hiteles ábrázolása érdekében a művészek egy felkérést intéztek az érintettekhez, hogy működjenek közre ennek a jelenetnek a megformálásában. Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy a Te személyed miért volt az egyik legfontosabb a felkértek listáján. Nagyon sajnálom a döntésedet, mert... A képen való részvételre felkértek közül mindenkivel folyik valamiféle egyeztetés (egy kivétellel), és habár vannak, akik még nem mondtak egyértelmű választ a levélben feltett két kérdésre, de mind Tibor és mind az általam felkért résztvevők pozitívan nyilatkoztak a projektről. Tehát ha végül sikerül megszervezni a fotó elkészítését, akkor azt hiszem, hogy nagyon fogsz hiányozni a "pszychotabló"-ról. Nagyon sajnálom a döntésedet, mert... Véleményem szerint a döntésed nem teszi egyszerűbbé a mostani viszonyunkat. Nem gondolom, hogy bármiféle kötelezettségeink lennének egymással szemben (bár még akár gondolhatnám is), de ... úgy érzem, hogy aktuális feszültségek okán kár hátat fordítani az együtt eltöltött 17 évnek. Persze a döntésed indokait csak találgatni tudjuk, mert egy szóval sem beszéltél róluk, így nem is nagyon tudok hivatkozni rájuk, nem is nagyon tudunk ezekkel a találgatásokkal mit kezdeni. A képen szereplő személyekkel egy közös munkát tervezek, mely során egy kis párbeszédet generálva fog (reményeim szerint) kialakulni az a részletes megjelenítési mód, ahogy a figurák saját magukat alakítva megmutatják azt a hatást, mellyel az én privát történelmembe beleírták magukat. Mivel az én történetemről van szó, ezért elkerülhetetlen a személyes hangvétel, és elkerülhetetlen az, hogy a jelenet az én szemszögemből ábrázolja a valóságot, de ennek ellenére számomra nagyon fontos, hogy senkit ne kényszerítsek olyan helyzetbe, mely számára kényelmetlen. (És meggyőződésem, hogy ez megvalósítható!) Andrással, Tiborral és a felkértek közül sokakkal már rengeteget beszéltünk arról, hogy a projekt tulajdonképpen a felkérések szétküldésével visszavonhatatlanul elkezdődött. A felkérések, és a rájuk adott válaszok által kialakult helyzettel tulajdonképpen már a projekt kellős közepében járunk. Természetesen senkinek nem akarjuk befolyásolni a döntését (bár érthetően az a célunk, hogy minél több valóságos szereplővel tudjuk elkészíteni a képet), és mindenkinek a legmélyebben tiszteletben fogjuk tartani az akaratát. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a kiválasztott személyek mindegyike olyan fontossággal bír, mely lehetetlenné teszi, hogy róluk "megfeledkezve" készítsük el a pszychotablót. Ezért valamilyen alternatív megoldáson minden felkért személyt illetően el kell gondolkodnunk. Bevallom arra egy percig sem számítottam, hogy Veled kapcsolatban fog erre sor kerülni. A projekt kitalálása során felvetődött bennem egy csomó morális kérdés, mely a szereplők bevonásának jogosságát kérdőjelezte meg. Pontosabban azt, hogy egy projekt részévé tehetők-e civilek, akik esetleg nem érzik sajátjuknak az effajta művészeti megnyilvánulást. Aztán ezek az aggályaim elmúltak akkor, amikor megfogalmazódott bennem az, hogy a pszychotabló egy adott, lezárt történetet mesél el, egy valóságos helyzetet próbál ábrázolni, mely egyébként is létezik és nem a műtárgy kedvéért jött létre. Tehát a felkért személyeket tulajdonképpen arra invitáltuk, hogy segítsenek abban, hogy ez a történet egy műtárgy formáját tudja ölteni, és a valóságosságával, hitelességével tudjon a személyesség szintjéről egy általános, mindenki számára olvasható szintre emelkedni. Mivel a helyzet adott, úgy gondolom, hogy a felkért személyek reakciói és hozzáállása az adott szituációval való viszonyukat fejezi ki. Így a levelekre kapott válaszok olyan szemléletesen kezdték megrajzolni az adott helyzetet, hogy arra nem is számítottam. Számomra végtelenül tanulságosak a különböző reakciók, és az, hogy ki milyen viszonyban van az őt körülvevő helyzetekkel, mennyiben tudja felvállalni azokat, és mennyiben kíván hátat fordítani nekik. Ezért nagyon sajnálom döntésedet, És habár nem kérhetem, de szeretném, hogy e levélre válaszolj, melyből talán valami ki fog derülni számunkra a döntésed meghozatalának körülményeiről. És végül egy kérés is: Jojónak is intéztünk egy levelet, melyet természetesen ő nem tud elolvasni és nem is tudja rá a választ felelősen megadni, ezért arra kérlek, hogy tedd lehetővé, hogy Jojó szerepelhessen a képen, kérlek, ne gördíts semmilyen akadályt a részvétele elébe és kérlek igyekezz, hogy minél kevésbé befolyásolja a személyes véleményed az ő részvételének körülményeit. Köszönöm!!! Üdvözlettel: Endre Kedves Tibor és András, megírtam a leveleket és elküldtem őket azonnal, nem gondolkodtam, nem tököltem, nem aludtam még rájuk egyet. Kétségbeesés? Nem tudom, talán a válaszok majd eldöntik. Az egyik legnagyobb vágyam, hogy az életem hátralévő részében csak olyan szituációkban kelljen részt vennem, melyeket minden helyzetben képes vagyok felvállalni. Biztosan nem könnyű. És amint látjátok az általunk feltételezett valódi okokat nagyon szigorúan kerültem, mint ahogy azt a beszélgetéseink során is tettem. Mert a lényegről ugye soha nem beszélünk!!! No comment. Kedves András! Tegnap este természetesen majdnem szétgondolkoztam az agyamat, hogy most ebben a megoldhatatlannak tűnő helyzetben mi lenne a leghelyesebb döntés. Természetesen nem akartam indulatból cselekedni, és mindenképpen meg akartam várni, hogy ha késő este felhívlak, akkor pontosabban is le tudd mondani, hogy miről beszéltetek. Most viszont aludtam egyet a kérdésre, és a napnál is világosabban látszik (a tegnapi rengeteg hülye ötlet után), hogy mi a teendőm. Írok egy kedves hangú levelet, melyben megírom, hogy elmesélted nekem a telefonbeszélgetéseteket, melyben jelezte, hogy esetleg nem minden részlet tisztázott számára. És azzal együtt, hogy természetesen tökéletesen tiszteletben tartjuk a döntését és felajánlom, hogy minden adódó kérdésére és minden felmerülő probléma megválaszolására és kitárgyalására készen álok. Kérdezzen! Úgy gondolom, hogy nem kell elébe szaladnunk a dolognak. Az számítana agitációnak, ha fel nem tett és csak feltételezett kérdésekre próbálnánk választ adni. Amint mondtam, nem akarok sem könyörögni, sem kényszeríteni. Azzal, hogy a megkeresésünkre semmilyen szinten nem reagált tulajdonképpen már egy válasz, de aztán a telefonban el is mondta Neked, hogy mi a válasza. Kedves Tamás! Beszéltem tegnap Bán Andrással, és körvonalazottan beszámolt a telefonbeszélgetésetekről. Nagy izgalommal vártuk, hogy megérkezzen a válaszod a felkérésre. Szerettük volna tudni az álláspontodat, és szerettük volna kizárni a félreértés lehetőségét. A telefonban ugyan elmondtad, hogy nem kívánsz részt venni a projektben, de arról is beszámolt András, hogy van Benned valamiféle bizonytalanság a döntéssel kapcsolatban, de természetesen nem akarom kétségbe vonni döntésed véglegességét és megfontoltságát. Viszont biztosítani szeretnélek róla, hogy a Projektet illetően felmerülő kérdésekkel és tisztázatlan pontokkal kapcsolatban természetesen a legmesszebbmenőkig állok rendelkezésedre. Ha bármilyen plusz információra szükséged van, mely talán nem derült ki a felkérő levélből, vagy nem volt abban teljesen egyértelműen magfogalmazva, akkor kérlek tedd fel kérdéseidet vagy nekem, vagy Bán Andrásnak. A projekt komolyságából fakadóan szeretnénk minden félreértés és elhamarkodottság esélyét kizárni. Nagyon fontos számomra, hogy mindenki, aki a projektben részt vesz (illetve nem vesz részt) megfontolt és megalapozott döntések alapján tegye azt. Kedves Tibor! Nem akartam válasz nélkül hagyni ezt a leveledet sem, bár nem nagyon tudok mit írni. Bevallom elsőre egy kicsit fel is bosszantott. Nem azért mert ne lenne igazad. Én is pontosan ugyanezeket gondolom, és nagy-nagy-nagy kedvem lenne a leveledet így ahogy van elküldeni nekik is. A bosszúság tulajdonképpen csak a tehetetlenségem újbóli felismeréséből fakadt (no meg egy kicsit abból, hogy azt feltételezed, hogy nem teszek/tettem meg mindent a dolog érdekében). Szóval el kell, hogy mondjam, hogy szinte mindazt, amit a levélben írsz már nem egyszer (hanem ezerszer) megpróbáltam. És semmi eredménye. Ágnessel már napokban-hetekben számolható hosszúságú monologizálásaim voltak, melyben elmondtam, hogy én mit gondolok erről (szinte pontosan azt, amit fentebb írsz). Ha nem lenne ízléstelenség szívesen átküldeném a kilométeres leveleket. Válaszok csak töredékesen és teljesen értékelhetetlen formában jöttek. Tamással szintén leültem beszélni egyszer annakidején. De megbántam. Illetve nem bántam volna meg, ha lett volna bármi értelme is, szóval, ha képes lett volna bármi olyat mondani, amivel lehet mit kezdeni. A beszélgetés másnapján jöttem rá, hogy nem mondott semmit én meg jól kiadtam magam már megint. Mert én persze elmondtam neki, hogy mit gondolok a dologról. Tehát ez is megtörtént már, és megtörtént ezer más dolog is, volt idő rá, immáron két éve tart ez a téboly, és semmi eredmény. Kedves András és Tibor! Helyzetjelentés: - Tamásak tehát írtam egy levelet - még nem válaszolt! - Ágnesnek írtam egy levelet szerda reggel - nem válaszolt! Körbetelefonáltam az embereket, és úgy néz ki, hogy mindenkinek jó az időpont: július 23-24 (péntek vagy szombat) Tovénak is megírom az időpontokat, és megpróbálom kipuhatolni, hogy mennyit akar maradni, és akkor el lehet kezdeni lefoglalni a repülőjegyet. Szervusztok, kicsit most már kétségbe esve, de még erősen megint egy gyors helyzetjelentés, csak meg ne unjatok már: Ágnes azóta sem válaszolt a levelemre, pedig amint láttátok külön is kértem a levélben arra, hogy valamit reagáljon. Azt gondoltam, hogy majd hétvégén válaszol. Nem tette. Elküldtem neki még egyszer a levelet (hátha nem kapta meg), és megkérdeztem, hogy később kíván-e válaszolni csak nem volt még rá ideje, vagy vegyem úgy, hogy nincs válasz. Meglátjuk. (Kezd elegem lenni.) Tamásnak is írtam (láttátok), de ő sem válaszolt. Meglátjuk. Szervusztok, én azt gondolom, hogy három lehetőség van a dologgal kapcsolatban: 1. Szóban megkérdezem mindkettejüket, hogy kívánnak-e a dologról beszélni és foglalkozni vele, vagy elutasítanak mindenféle kommunikációt 2. Írok egy levelet mindkettejüknek, melyben egy kerekasztal megbeszélést javasolok, ahol mindhárman leülünk és megpróbálunk beszélni a fennforgásról. 3. Végre észreveszem magam, leállítom magam, és elkönyvelem, hogy NEM-et mondtak, és semmit több. Lezárom a kérdést, és innentől ezzel kezdek megbarátkozni és dolgozni. Mire szavaztok? Szervusz Tibor! Elgondolkoztál már azon, hogy a képről hiányzó embereket hogyan fogod ábrázolni, helyettesíteni? Merthogy akkor nekem is el kell kezdenem ezen gondolkozni. Nekem eddig az járt a fejemben, hogy életnagyságú fehér sziluetteket fogok kivágni. Ez helyettesítés, de nem illúziókeltés. A hiányról kell szólni az ábrázolásnak, nem a helyettesítésről. És lényeges a különbség abban az esetben, ha valaki NEM AKAR a képen megjelenni, tehát elutasítja a projektben való részvételt, vagy egyszerűen csak nem tud eljönni a fotózásra. Na mindegy, lehet, hogy erről még egy kicsit korai részletesen beszélni. Kedves Ágnes! Akkor a döntésedet (nagy sájnálattal, de) véglegesnek vesszük. Ágnes: nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, hogy így döntöttél!!! A korábbi levelemben leírtam, hogy miért, nem ismétlem meg, és mivel azt írod, hogy nem szeretnél erről már többet beszélni, nem érvelek tovább, csak még egyszer próbálom kifejezni legmélyebb sajnálatomat. Kérésednek eleget téve befejezem az érvelést is. És a döntéseddel kapcsolatos sajnálkozásomat csak annyival szeretném kiegészíteni, hogy azt is nagyon sajnálom, hogy elutasítod a kommunikációt, és indoklás nélkül hagytad a döntésedet. Meggyőződésem, hogy akár "igen", akár "nem" a válaszod, lett volna miről eszmét cserélnünk. Ezt a kialakult helyzet is bizonyítja. Szervusz András, Én nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy NE legyenek ebben a viszonylag kényes helyzetben félreértések, ezért lenne szükség Tamás részéről is egy végleges és egyértelmű (kimondott vagy leírt) VÁLASZra. Hopp, éppen abban a pillanatban, amikor megkongattam a vészharangot, azaz előző levelemet írtam (alig egy pár perccel ezelőtt), szóval éppen ezzel egy időben írt Tove. Minden OK. Teljesen rám bízta az időpontokat, és elfogadta a lehetőséget, hogy Tibor királyi lakosztályában legyen elszállásolva. Örülök! Ja és köszöni. Kedves András, kedves Tibor, na akkor most jön a sokat emlegetett harakiri: Már lábamon volt a cipő, hogy indulok megvenni a repülőjegyet, csak még azt kellett megvárnom, hogy Tove eldöntse, hogy a két lefoglalt jegy közül melyiket fizessem ki, erre a döntés helyett egy szikár és tárgyilagos levél jött: Nem jön Tove. Különösebben nem indokolta, csak annyit írt, hogy nem bír eljönni. Örjöngök!!! A figurák sziluettjét kivágom lassan. Már megrajzoltam őket a gépben, csak még nem vettem meg hozzá az anyagot. Jó kis feladat, mondhatom. Hjahh... Nagyon szeretném, ha soha nem kerülnék ilyen helyzetbe, és ha soha nem lennék ilyen, bár biztosan vannak olyan emberek, akik így is ezt gondolják. Szervusztok, És akkor ismét egy helyzetjelentés: Már éppen egyre kétségbeesettebb voltam, már csak pár nap van a fotózásig, és még mindig nem volt senki, akivel Tovét helyettesíthettem volna. Aztán egy szerencsés véletlen oldotta meg a helyzetet. Már megint. Szóval tényleg teljesen véletlenül összetalálkoztam Mimcivel az Andrássy úton, és úgy néz ki, hogy bele is ment a dologba. Szóval ő lesz az igazán norvégnek kinéző lány. Szuper, nagyon örülök. Tehát: • Matyi jön a 8 x 10 incses Linhoffal fotózni • A shell belement a dologba • Úgy néz ki, hogy mindenki ráér és ki is tud jönni a helyszínre • Füstgép lesz, üdítő, gyümölcs lesz, • Jojó már reggeltől velem lesz aznap Úgyhogy a legnagyobb bizakodással várom a fotózást, július 23-a, ti s felejtsetek el semmit. |