Bordács Andrea

A Trabant mint a piacgazdaság nélküli világ brandje

Új Művészet, 2009. november

"A Trabant útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson." Szinte hihetetlen, hogy valaha ez az önmaga paródiájának tűnő Trabant-használatiutasítás szállóigévé vált, mintegy groteszk jellemzéseként a Trabant-korszak tárgyi világának is. Mintegy oximoronként a piacgazdaság nélküli világ legnagyobb, sőt magát a rendszert megtestesítő brandjévé váló NDK autómárka még a rendszerváltás évében, illetve rögtön utána ihlette a cseh David Černy egyik első meghökkentő munkáját, amelyben négy lábra helyezve antropomorfizálta a járművet, majd egy alternatív együttes is alakult nálunk ezzel a névvel Méhes Marietta melankolikus énekhangjával fémjelezve.

20 évvel a rendszerváltás után számos Kádár-rendszerre reflektáló mű és kiállítás született. A MODEM kis magyar pornográfia1 című tárlatát Esterházy Péter kultuszregénye ihlette, melynek során a kurátor, Gulyás Gábor arra volt kíváncsi, hogy a kortárs művészet, illetve művészek hogyan látják az elmúlt éveket, a múltat és napjainkat, s ezeket a benyomásokat milyen módon lehet egyáltalán megjeleníteni a művészet eszközeivel. A rendezés szempontjából a 2009-es évnek talán ez az egyik legjobb kiállítása, messze jobb, mint a kurátor másik tárlatáé, az egy emelettel feljebb lévő Messiásoké, mely kissé túlzsúfolt, s ahol a "nagy", világhírű művek mellett számos gyenge munkával is találkozhattunk. A kis magyar pornográfia szellős, átgondolt tipográfiával és következetes színtagolással - sötétszürke-pisztácia-fehér - áttekinthető, élvezetes, de sajnos mindenféle kísérőanyagot nélkülöző kiállítás, s melynek a kommunikációja is elsikkad a nagy testvér, a Messiások mellett. Igazán kár érte, hogy az igazgató-kurátor nem bízott e kiállítása erejében, s korabeli kultuszfilmes, -zenés programokkal, konferenciával kísérve nem tervezte nagyobb léptékűre ezt a rendezvényét.

"Huszonöt évvel ezelőtt megjelent egy irodalmi alkotás, amely rendkívül árnyalt és élvezetes leírást adott a kádárizmus évtizedeiről. Esterházy Péter Kis magyar pornográfia című műve sokunk számára revelatív módon jelenítette meg a >létező szocializmus< abszurdnak ható mechanizmusait, keserveit és örömeit. A Rendszerről szólt, amelynek javíthatóságáról akkor már évtizedek óta gondolkodott a magyar értelmiség egy része" - olvasható a kiállítás sajtóanyagában.

A négy évtizedes távlat már akkora időszak, mely kellő rálátást enged a negyvenéves múltra, benne az utóbbi húsz év illúziót veszett időszakára. Ezt az időintervallumot - azaz némi történelmi távlatot erős személyes érintettséggel átélve, vagyis mindig az utolsó negyven évet - nevezi Jan Assmann2 generációs, szakszerűbben kommunikatív emlékezetnek. Az elmúlt időszakokra és a jelenre adott válaszokat a személyes habitus, a művészi látásmód erőteljesen befolyásolja, de - úgy vélem - ebben a speciális esetben az életkor is befolyásolta. A szocializmus abszurd szellemét, a szabályok kijátszását, a túlélésre kifejlesztett módszereket előszeretettel jelenítik meg azok a művészek, akik több időt töltöttek abban a régi, kis magyar pornográfiában. Érdekes módon ezek a művek többnyire humorosak, mintsem drámaiak. Talán épp a humor, a švejki attitűd, ami ezekben az embertelen helyzetekben a legtöbbet képes tenni a túlélésért.

A kiállított munkák jó része kifejezetten erre a kiállításra készült, de ebben a közegben is találkozhattunk Nemes Csaba nagy karriert befutó Re:make című munkájával és Lakner Antal egy régebbi, a Lánchíd változó címereiről készített objektjével.

Az egyik legszellemesebb "alkotás" Wahorn András Nők a tetőn című installációja. A mű magára a műre szánt összegből vásárolt több köbméter, a művész majdani műterméhez szükséges faanyag - apró nőket ábrázoló ceruzarajzokkal. Ez a pimasz munka fejezi ki talán a Kádár-rendszer és a mai kor közös szellemiségét, ahogy a rosszul fizetettségből adódó kényszer révén a dolgokat másképp próbáljuk elszámoltatni, s magunkévá tenni, amit csak lehet. A kényszerű tettünk következtében születő bűntudat miatt viszont mégis inkább az előző korszakhoz köthető. Ugyanis egyrészt művészi aktus keretében reflektál a tettére, másrészt nemcsak pusztán a farakást állítja ki, hanem azért némi képzőművészeti dologgal, apró rajzokkal is feldíszíti, ha már műtárgy létrehozásához kapott pénzt, s mindezt olyan bájjal teszi, hogy a legviccesebb és emlékezetesebb munkává válik.

Ugyanez a humorral átszőtt attitűd jelenik meg Szirtes János videómunkáján, ahol a mai, kisebbségekre vonatkozó álszent, médianyilvánosság előtt kötelező, ám végül be nem tartott szlogeneket, pontosabban annak az álságos megjelenését figurázza ki. feLugossy László mintegy szó szerint veszi az Esterházy-regényt, mivel az autóülést imitáló - videóval és szerelmi aktus hangjaival kísért - székinstallációja az Egy Pobjeda hátsó ülésén című fejezetet demonstrálja. Szinte hallani hozzá a 90-es évek ugyancsak ironikus Exotic-slágerét: "Trabanton szállni élvezet, gyorsabban száll, mint a képzelet."
De nemcsak a szocializmus szövegei, zenéi, vizualitása idéződik meg, hanem épp Esterházy Péter fia, Esterházy Marcell révén az íze is: a Ganz Projekt II-n a szocialista gyárat reprezentáló fotói elé, raklapra helyezett ételhordókon olvasható menzamenü, a csontleves, a grízestészta és társaik révén.
Szintén Esterházy-alcím, a Mester halála ihlette Kicsiny Balázs munkáját, aki az árnyalatokat nem ismerő, mindent fekete-fehérben látó, a kreativitást, azaz a mestert is megölő szemléletet ábrázolta a fekete-fehér négyzetekkel borított kis házában.

Szabó Dezső a MODEM másik, a Messiások című kiállításán látható Serrano Piss Christ-fotójának szellemében értelmezi a demokrácia szimbólumát, a parlamentet. Ahogy Serrano a vizeletbe mártott Krisztusban a szent jelkép évszázadok során történt bemocskolódását jeleníti meg, Szabó Dezső számára hasonlóan járatódott le a parlament intézménye, csak ebben az esetben elsősorban a benne dolgozóknak köszönhetően.

A kiszolgáltatottság a témája, bár elég elvont értelemben, Csurka Eszter és Németh Hajnal képeinek; náluk ugyan nem direkt politikai felhanggal jelenik ez meg, inkább a test, illetve a férfi-nő kapcsolat tekintetében. Az Esterházy-regénytől eltérően Nagy Kriszta a kis magyar pornográfiát - talán tájékozatlanságból - szó szerint veszi a festményén.

Szintén a kiszolgáltatottság, a bezártság és a tehetetlenség érzése a témája Koronczi Endre filmjének. A vallatószobába bezárt, megfigyelés alanyául szolgáló művészt a kafkai irreális helyzet irreális cselekvésre készteti. Vélt megfigyelőit folyamatosan köpködni próbálja, ám mivel a megfigyelőszobában senki sem ül - egyedüli megfigyelője a kiállítótérben lévő néző, aki ezáltal kihallgató, vallató, megleső pozícióba kerül -, tette lázadás helyett szánalmas, klinikai esetté válik, különös tekintettel arra, hogy még magát is szembeköpi - talán - épp e viselkedéséért. S végül ez által, az önkontroll elvesztése miatt válik igazán kiszolgáltatottá.

Néhány mű a múlt és a jelen beidegződéseit, távlatait interaktív módon elemzi, azt, hogy élnek-e még és mennyire a Kádár-rendszeri reflexek. A médiaeseménnyé is vált Gerhes-teszt tökéletesen működött. Ha a debreceni polgármestert, Kósa Lajost ábrázoló mű minden politikai visszhang nélkül került volna a kiállításra, akkor azt mondhatnánk, hogy valóban megtörtént a rendszerváltás. De úgy tűnik, a beidegződések még a régiek. Maga a tény eleve kétféle hisztériát is kiválthatott volna. Az egyik, ha úgy vélik, méltatlanul mutatják be a szobrot, a másik, hogy mint megrendelt portrét értelmezik. Hát ez utóbbi következett be, a szocialista politikusok a büsztöt mint megrendelésre készült munkát értelmezték, az pedig inkább némi diktátori vonásokkal felruházott, jellegtelen személynek mutatja a polgármestert. Tulajdonképpen szerencse a politikusi tájékozatlanság a művészetben, mivel így gyakorlatilag kihúzták a mű méregfogát.

A múlt és jövő tekintetében a legpesszimistább művet Baglyas Erika készítette, ahol az Exit felirattal ellátott lépcső nemhogy a mennyekbe nem visz, de még ki sem. A lépcső tetején, mikor már azt hinnénk, kint vagyunk, derül ki, hogy ismét falba ütközünk, ahol ráadásul "A várakozás inmorálissá tesz" felirat olvasható. Úgy tűnik, a régi Trabant-dalsor - "Vágyaink mind eltaposva, végtelenített remény" - talán mai korunkat, a felemás rendszerváltásét jobban kifejezi, mint a sajátját.

Jegyzetek:

1 Szándékosan kis kezdőbetűvel az Esterházy-regénytől megkülönböztetendő.

2 Maurice Halbwash nyomán.