SZERETSZ? SZERETLEK.

Koronczi Endre: Kikényszerített vallomás

Túl sokat mondjuk? Vagy túl keveset? Ha mondjuk, jókor mondjuk? Elég átéléssel mondjuk? Elég hangosan mondjuk? Elég kedvesen mondjuk? Ha nem mondjuk, miért nem mondjuk? Nem tudjuk? Nem akarjuk? Végleg elszúrtunk valamit?

Mert ugye, mi az, ami forró, édes, imádjuk és mindenki akarja? Ami ugyanakkor jeges, éles fájdalmat okoz, gyűlöljük, de mindenki akarja? Az emberiség átka meg gyönyöre, amit se a biokémia, se az ezotéria, se az asztrológia, és egyetlen vallás és filozófia sem tudott megmagyarázni. Hogy miből lesz a szerelem? Vagy egyáltalán, mi is az? De ettől függetlenül e generálvírus bőrszíntől, nemtől, kortól, társadalmi hovatartozástól függetlenül több ezer éve szedi az áldozatait Fokvárostól Rejkjavikig.

Koronczi Endre az utóbbi időben olyan műveket készített, amelyek középpontjában gyakran pszichológiai jellegű ismeretelméleti kérdések állnak. Afféle önvizsgálat ez, de olyan kérdések mentén, amelyek mindenkire vonatkoztathatók, éppen ezért bárki számára felismerhetők, értelmezhetők. Univerzálisak. Ilyen volt Popszinergia című kiállítása a Menüpont Galériában (Műcsarnok, 2008. január), ahol videó installációjában az egyén viselkedését figyelte közösségi helyzetekben. ExtrémAlvás (Képzeletbeli Éden, IMPEX, 2007. december) című munkájában fáradhatatlanul kísérletezett azzal, hogy lehet-e, tudunk-e bárhol, bármikor, a legextrémebb helyzetekben is aludni, ha akarunk. Az ember fizikai, lelki terhelhetőségének mértéke, kérdése áll Katt című munkájának holdudvarában (Magyar Műhely Galéria, 2008. március 20. - április 11.). Ezek történtek Koronczi Endre művészetében az elmúlt évben, hogy csak néhányat említsek. Ám most odáig fajultak a dolgok, hogy e sokféle, de mindenkit érintő kérdések után Koronczi egy pálfordulással előrántotta kamerájából azt a videó installációt, ami aktualitásában felülírja az összes eddigit.

Azt mondják, minden embernek szüksége van arra, hogy szeressék. A kérdés az, a szeretet, a szerelem, hogyan verbalizálódik? Verbalizálható-e? Kimondható vagy kimondhatatlan? Azon felül, hogy nem tudjuk, mit is jelent a szeretet, még arra is szükségünk van, hogy kimondjuk, illetve mások kimondják nekünk: szeretlek. De mindez korántsem ilyen egyszerű, hisz' van úgy, hogy nem tudjuk kimondani, pedig akarjuk.

Koronczi Endre most interjúkat készített, hosszabb-rövidebb dokumentarista snitteket. Arra kérte az embereket, hogy egy kamera előtt valljanak neki szerelmet. Hölgyismerősei közül felkért ötöt, majd kontrollszemélyként öt ismeretlen nőt. Mindenkivel külön-külön beszélgetett, elmondta, mit szeretne hallani, és várta az eredményt. Koronczi Endre prekoncepciója az volt, hogy ha egy olyan embert kér meg arra, hogy valljon neki színt és szerelmet, akit korábbról már ismer, akkor a szeretlek szónak túl nagy a tétje és ezért nem tudják kimondani. Ha pedig vadidegen embert kér meg ugyanerre, akkor a tétnélkülisége okán, a szó bátran kimondható, hisz nincs jelentősége. A felvételek érdekessége, hogy egyszerre két kamerával készültek, így valós időben egyszerre láthatóak a két fél reakciói. Mindez hasznos a néző számára, mert a látszat ellenére úgy tűnik, sem a valló-, sem a vallatószéken nem volt könnyű ülni. Koronczi egy olyan helyzetet generált, amelyben sem annak nem volt egyszerű dolga, aki szívesen veszi szájára e szót, sem annak, aki egyáltalán nem használja. A kísérlet befejeződött, és Koronczi Endre megkapta az eredményt. Hogy mit, nem áruljuk el, de a Godot Galériában mindenki kedvére nézegetheti.

Ps: Első ránézésre itt tulajdonképpen csak egy szerepjátékról van szó. Nem nagy ügy - gondolhatnánk. Nem kell mást tenni, csak kimondani egy szót annak az embernek, aki itt ül velem szemben. De a végignézett videókból az derül ki, ne legyünk olyan nagy mellénnyel, mert valami misztérium mégis van a "szeretlek" szó körül, amitől kicsit megizzad az ember tenyere. Ha kiüresedett, ha nem. Ha értjük a jelentését, ha nem. Ha ki tudjuk mondani, ha nem. Az érzések mentén van egy mindenkire érvényesíthető fogalomrendszer. Így az emberi történetek, problémák, szívügyek bizonyos nézőpontból nagyon hasonlóak. Senki sem különleges, a legigazibbnak, megismételhetetlennek, egyedinek hitt pillanataink is hasonlítanak mások pillanataira, a kimondott mondataink pedig mások mondataira. Ne legyenek illúzióink.
Szeretsz? Szeretlek.

Bartha Inez