Rám tör az ellenség? Kiront a fa mögül egy szörnyű szőrös valami, halálra ijeszt, és alig tudok tőle elmenekülni? Dobog a szívem, alig élek, de megmenekültem, és úgy érzem van egy kis időm a következő támadásig?

Izzadt vagyok és kimerült. Ha jól megnézem nincs is semmi a fa mögött. De talán szeretném, ha ott lenne. Szeretném is, meg nem is. Egyszerűbbé tenné a helyzetem. De nincs ott semmi. Viszont létezik. Biztos? Biztos! De akkor hol van? Hol keressem?

Mi a teendő, ha a meg-nem-található létezése felől biztosak vagyunk? A találás és nem-találás közötti bizonytalanságban elkezd kirajzolódni valami. Segítséget hívok . Eddig is pontosan tudtam, hogy nem a fa mögött van, de természetesen a legegyszerűbbnek tűnt, ha odaképzelem. Pedig a fa mögött sincs más rajtam kívül. Én vagyok mindenhol. De a félelemmel nem tudok mit kezdeni, érzem a támadást. Egyre kíváncsibb vagyok. Egyre jobban érdekel honnan támadnak?

Védekezzek? Hogyan? Ahhoz először tudnom kellene, hogy ki és mit akar?

Meg kell keresnem. Jól elbújt, de a létezéséről már meggyőződtem, itt van a közelben, érzem a jelenlétét. A támadások nyilvánvalóvá teszik. Ha sikerül megállapítanom, hogy honnan jönnek és mire irányulnak a támadások, akkor lehet, hogy a támadó kilétére is fény derül.

Ha megállapíthatom, hogy én állok mindkét oldalon, akkor tulajdonképpen a helyzet már magáért beszél. De vajon miért bújt el? Ha én vagyok ott is, akkor minek ez a fura bujkálás? Miért nem jön elő? Mit akar, amihez el kell bújni?

Biztos nem akar semmi rosszat. Soha senki nem akar semmi rosszat. Mégis mintha semmi mást nem tennénk, csak védekeznénk. Védekezünk és védekezünk. Védekezünk a rossz ellen (és közben meg vagyunk győződve saját jóságunkról).

Szóval, a támadások irányát kellene meghatároznom. És akkor minden kiderülhet. De mit is akarok kideríteni? Hogy hol van az a feltételezett ellenség? – Utálom a harcot. Minden vágyam, hogy ne kelljen harcolnom. De mintha ez nem menne. Mert a harc nélkül a semmi vesz körül. Borzalmas felismerés: szükségem lenne az ellenségre? Ezért érnek a támadások? A saját szükségem hozza létre a támadásokat? Ez őrület.

Az ellenség és a védelem egy tőről fakad? Amikor megpróbáltam az ellenséget, és a védekezésben segítséget nyújtó erőt jellemezni, rá kellett jönnöm, hogy ugyanazokat a szavakat használtam. Vajon miért? Vajon mért definiálódik hasonlóképpen az ellenség és a védelem? A jóság és a rosszaság egy tőről fakad? Van valami furcsa átalakulási hajlam a kettő között. A jóságban benne rejlik az ellenség már akkor is, amikor még a rossz oldalát meg sem mutatta. Talán a közelségük miatt van így.

A helyzet lehetne egyszerűbb is. A fára gondolok, meg arra az ijesztő szőrös valamire. Annyira leegyszerűsíthetne mindent, ha létezhetne. Mondjuk ő lenne a rossz. Én meg ringathatnám magam abban az illúzióban, hogy én vagyok a jó. És az ő rosszaságával való harcomban határozhatnám meg magam. Milyen tiszta képlet lehetne. De ha tényleg igaz, hogy a fa mögött is én vagyok, akkor ez egy kicsit összezavarodik. Hogy lehet bennem egyszerre mindkettő? És akkor hogy állíthatom azt, hogy én csak az egyikkel azonosulok?

Nem fogok az ellenségemmel az utcasarkon találkozni. Ha találkozhatnék vele, akkor természetesen sajátmagammal kellene találkoznom. De nem az érdekel, hogy vajon hogyan néz ki, hanem sokkal inkább a megismerése lenne fontos számomra. Ezzel tulajdonképpen már a küzdelmet is megkezdtem, mert a meghatározás a harc felvételének első fázisa. De nem harcról beszélünk. Az ellenség meghatározása harc nélkül is lehetséges. Az ellenség nem csak az ellene folytatott harcban létezik, a tudatosan fel nem vett harc ugyanúgy a létezését bizonyítja.

A lehetetlen akarása? A nem megtapasztalható dolgok akarása? Az elérhetetlenség? A lehetetlenség, mellyel folyamatosan küzdünk? A lehetetlen, melyről elhitetem magammal, hogy lehetséges? Az ellenség maga a vágy, mely nyilvánvalóan elérhetetlenek dolgok véghezvitelére sarkall. Ez bizony egy kézzelfogható ellenség. Ennek elfedésére viszont nagy eredményességgel lehet alkalmazni a kreált külső ellenséget.

Jó nagy akarásnak jó nagy beszarás a vége.