Egymás felé fordulva

A távolság. Két tárgy között, ember és tárgy között, ember és ember között. A mindennapi élmény: ahogy a tárgyakhoz való közelségünk intimebbé, az emberekhez való mind félősebbé lesz; a tárgyak nyomulnak, az emberek megpróbálnak nyomtalanná válni.

A távolság és a szereplők, Koronczi Endre műveinek egy-egy nagyobb ciklusa változásukkal tagolható. De nem ez a művek lényege. 1997-ben a Budapest Galériában összegezte azt a műcsoportot, amely a tárgyak közelségét, érintkezését, súrlódását, egymásra hatását, egymást formálását vizsgálta szisztematikusan. Ezen szakasz emblematikus műve a zakókönyök által koptatott lambéria. A koptatás hosszú munkája emlékezetessé tette a művészettel kapcsolatos elszántságát. A következő időben tárgyak és emberek közelségének emlékezetes művei a dokumentált hétköznapi nyomhagyások az emberi bőrön, bézból sapka nyoma a tar koponyán. 2003-tól újabb pályaszakasz kezdődött a nevezetessé vált Csettegő-projekttel: a nyomhagyás vizsgálatának terepe azóta a társadalmi mező, az emberek közti kapcsolat.

Koronczi munkáinak ezen csoportosítása zökkenőmentesen szituálja tevékenységét a kortárs művészeti szcénán; ugyanakkor újra és újra olyan kiállításai is következnek, amelyeket zavart csend vesz körül. Legutóbb ilyen volt a "Koronczi Endre és az Ellenség" az Óbudai Társaskörben, amit a szakma mintha elfelejtett volna megnézni. Legalábbis úgy tett. Ez a videóinstalláció - még inkább, mint a Gyenis Tiborral közös Basic projekt - a személyesség olyan határát lépte át, amely képzőművészetben itt, most értelmezhetetlen: amilyen következetességgel és kíméletlenséggel figyelte egymásnak súrlódó tárgyak formálódását régebben, ugyanezen hajthatatlan módon figyelte itt - egy pillanatra megállnak a gépelő ujjak - lelkek ütközését. Beszámolója a hipnózis állapotáról, egy hasadt lélek önkonfliktusáról: szaktudományi vizsgálódás érvényű, megrázóan elszánt vállalkozás.

A Műcsarnok MenüPontjában március 2-ig látható PopSynergy videómunka az előzmények nélkül is érthető, de Koronczi tekintetét követve jelentése komplexebb, elgondolkodtatóbb. Az egymást követő képpárok mindegyikén emberek kis, zárt csoportja lassú, közös cselekvésben. Asztalosok munkában, táncolók, dobolók, luxusautóban gurulók, kártyázók, tengeren hánykolódók, imádkozók. A képsorokat nem a téma vagy a helyszín fűzi össze, hanem a hétköznapiság és az együttmozdulás, egymásra figyelés, összehangolódás, kölcsönhatás, reagálás, egymás igazolása és tükrözése a közös tevékenységben, feladatban. A videók nézése mégsem hasonlít pszichológiai példatár tanulmányozására, s nem csak a jelenetek zökkenőmentes spontaneitása miatt, hanem mert - alig észrevehető - a megcsinálás elemei, a képszerkesztés, a kameramozgás, az utómunka, a zajok és zene művé formálja át a megfigyelést, beleélést, megértést. Azzal a pontossággal és póztalansággal válik zárt és behelyettesíthetetlen művé a megtörténés esetlegessége, amely Koronczi minden más munkájára is jellemző.

Az előző években gyakran foglalkoztatták határhelyzetek Koronczi Endrét: végletes, szélsőséges, kockázatos egymásrahatások, vészesen lecsökkent távolságok. Ez az új munkája váratlanul bizakodó, harmonikus - már épp az a szó kezdett gépelődni: optimista, de ilyet nemigen szoktunk leírni mostanában. A műcsarnoki kiállítást több kisebb egyéni kiállítás követi a tavasz folyamán, jelezve, Koronczi eltökéltsége változatlan - s szerencsés lenne, ha lehetőség adódna újra áttekintésre, távolságváltásra, nagyobb kiállításra jó tíz év multával.

Bán András

Műértő

Párban szép

Hát, párban sok minden szebb, mint csak úgy pőrén, önmagában, gondoljunk csak egy palacsinta helyett kettőre. De azért Koronczi Endre PopSzinergia című kiállítását egyedül is megnézheted, ha alászállsz a Műcsarnok Menü Pont Galériájába.

Ez a sokoldalú művész most újabb hajmeresztő ötlettel állt elő. Videoinstallációt állított ki, ami jóleső módon tölti be a teret, csak épp nem egy kamerával dolgozott, hanem, ha már eleve két keze van, mindjárt kettőt ragadott meg. Ebből aztán igen érdekes vizuális hatás kerekedett, mert nem egy filmet látunk, hanem kettőt, ami ugyanakkor egy filmként is nézhető, hiszen két, szinte azonos nézőpontból ugyanarról a dologról szól. A bennük zajló különös kis közösségi események párban élnek, és úgy úsznak át egyik képből a másikba, mintha más dolguk nem is lehetne. Nem tudjuk eldönteni, hogy hol a határ. Sem itt, sem például azokban az esetekben, ahol egy közösségben lévő egyén működését vizsgáljuk. Koronczi Endre elkezdte vizsgálni. Hogyan működik a szubjektum a másokkal közös cselekvések közepette, azok jellemformáló aktusaiban? Egyáltalán, mi történik az egyénnel egy ilyen helyzetben? Feloldódik vagy felerősödik az egy emberi egység világa? És ha történik vele valami, akkor az láthatóvá válik-e? A válasz: igen.
És még kanapé is van! S mivel ez is párban szép, rögtön kettő. Ezért hát álljon itt még egy igen. A kiállítás antitársasági, elkülönülős, begubózós embereknek kötelező!

- Kardos Rozi -

EXIT >>> itt