"A szkivirai Jichák rabbi, Náhúm rabbi unokája mesélte a következőt: - Nem messze Csernobiltól egy kis városkában egyszer egy szombat kimenetelekor, a királynő kikísérése elnevezésű lakomán együtt ült nagyapám néhány haszidja, mind csupa jámbor és jóravaló férfi, és a lélekről beszélgettek. Az istenfélelmet és alázatot vizsgálva arra a meggyőződésre jutottak, hogy nagy bűnt követtek el, és egyetértettek abban, hogy voltaképpen semmiben nem reménykedhetnek, egyetlen vigaszuk csak az lehet, hogy a nagy caddikhoz, Náhúm rabbihoz csatlakoznak: ő majd fölemeli és megmenti őket. Ezért aztán abban meg is egyeztek, hogy haladéktalanul el kell menniük a tanítójukhoz. Az étkezés befejeztével rögtön fölkerekedtek, hogy Csernobilba utazzanak. Eme szombat kimenetelekor a nagyapám is otthon ült, és a lélekről elmélkedett. És nagy félelmében és alázatában neki is úgy tűnt, hogy nagyot vétkezett, és másban nem is reménykedhetett, csak abban az egy dologban, hogy az ő hitbuzgó haszidjai hozzá csatlakoznak és vele valami jót tesznek. Kiállt az ajtóba és a tanítványok lakhelye felé tekintett, és ahogy ott álldogált egy darabig, közeledni látta őket.

Ebben a pillanatban - mondta a történet befejezéseképpen Jichák rabbi - a két ív egyetlen gyűrűvé kapcsolódott össze."

Martin Buber: Haszid történetek