Az elvált apukák gyermekeik hátán zenélnek. Monoton emberi hangok, idilli környezet, önfeledt gyerekek, melldöngető apukák. Egy közös nyári program pillanatai, a gyermekkel töltött idő kitüntetett időszakában. A közvetlen, keresetlen egyszerűséget – mely természetes őszinteséggel sugározza a gyermekek iránt érzett szeretet megkérdőjelezhetetlenségét – az emberi test artikulálatlan, szavak és dallam nélküli zenéje emeli el a nyár könnyed napjaitól. A hang mantraszerű zengése otthonos, mégis szorongással teli érzést vált ki a nézőből.
Mi történik ezekben a közösen megélt, intim pillanatokban? Mitől válik fájdalmassá egy szórakoztató, örömteli együttlét? Mi hiányzik a képről, és mi hiányzik a jelenetből? |
Single fathers playing music on the backs of their children. Monotonous human voices, idyllic surroundings, unrestrained children and their fathers beating their chests. Moments of a summer holiday, memories of special time spent together. Fathers showing their unconditional love towards their offspring in a natural instinctive manner. This simplicity is distanced from the light holiday moments by the unarticulated sound of the human body; this voiceless sound lacking melody. The mantra-like quality of this sound is familiar, yet it can induce anxiety in the viewer.
What happens during these shared intimate moments? How can a joyful time become painful? What is missing from the pictures and from the scene? |
