1997. március 8. Megkaptuk E. levelét.

Eszem ágában sem volt elkezdeni gondolkozni a feladaton, vagy bármit is átgondolni, ezért rögtön igent mondtam. Gy. ennél okosabb volt, nemet mondott, és elkezdett gondolkozni.

1997. március 29. Eszembe jutott, hogy szólni kell E.-nek is, vállaljuk a szereplést. Elkezdôdik az eszünkbejutósdi, szerencsére E. megnyugtat, nem vagyunk elkésve, a jövô héten valamikor találkozunk, és megbeszéljük a részleteket.

1997 április 7. Találkozás E.-nél. Ekkorra már többször elhangzik a kérdés: "... és te mit akarsz csinálni a kiállításra?" A kérdéssorozat legalább azt elérte, hogy már nagyjából tudom, mi az, amit nem akarok csinálni. Fel is teszem a kérdést, mi lenne, ha valami egészen mást csinálnánk, mint amit szoktunk? Problémaként merül fel közös gondolkozásunkról való gondolkozás. De ha beburkolózunk egy külön-külön, vagy közös mûtárgy készenlevôségébe, az keveset árul el a hozzánk intézett kérdés feldolgozásáról. Az összejövetelen már kijelentjük, hogy közös mûtárgy lesz a vége. Ebben azt hiszem egyikünk sem biztos, de az ígéret már kötelez: nem a betartására, hanem, hogy gondolkodjunk róla.

1997 április 8. Délelôtt értékeljük a történteket.

Lajosutcányi mûtárgy hangzik el két óra alatt, és hamvad is el nyomtalanul. A külön-külön egymásra reflektáló munka variációi fulladnak be a leghamarabb. Közös munka lehetôsége felé keresgélünk. A menetközben felmerülô és folyamatosan alakuló, majd elvetett munkákat nem írom le, ekkora indiszkréciót nem követhetek el magunkkal szemben. Valahol a fotózás és Gy. képei körül forgolódunk, mikor egy ideálisnak tûnô ötlet születik meg. Ezzel be is fejezzük az aznapi közös mûtárgykeresést. Gy.-re bízom az ötlet anyagi vonzatainak kiértékelését és a szükséges árajánlatok begyûjtését. Az egyébként zakózseb méretû tárgy elkészítését X.000.000 Ft-ért (Áfával együtt) vállalta a hazai gyártó. Gyöngyi a biztonság kedvéért újra megkérdezi, hátha rosszul hallotta. ezek után úgy állapodtunk meg, hogy egy esetleges jelentôsebb kedvezmény ellenére sem vetjük fel E.-nek az ötletet.

1997. április 9-12. Megpróbálunk egyszerûbb megoldást keresni, ismét a fényképészet felé terelôdik a szó.

1997. április közepe. Kissé tartunk attól, hogy E. érdeklôdni fog szándékaink felôl, így újabb nekiülés következik. Úgy gondoljuk, mûtárgynaplót fogunk adni közös gondolatainkról. Rögtön hozzá is látunk az íráshoz, de az elsô sornál kiderül, hogy E. levelének érkezési idôpontját és körülményeit illetôleg is egészen más emlékképeink vannak. Ekkor határozunk a külön-külön írás mellett. Ahogyan nem adtam meg az elvetett, majd elveszett gondolati mûtárgyak jegyzékét, hasonlóképpen nem írom le az írás körül felmerült és elvetett ötleteket sem. Kettônk számára az írással kapcsolatban is hasonlóan gyümölcsözô játék alakult ki, mint mûtárgytervezés közben, de ezeket ugyanúgy az alkotómunka publikálhatatlan részébe soroljuk, mint az elôzôeket. Mindenesetre a munka végeredményének elkallódásához vezetô út élményeiért E.-nek feltétlenül köszönettel tartozunk.