.	„Mi ügyelünk a részletekre” Koronczi Endre testnyomatfotói	.
		.	Lázár Eszter

Az ismert reklámszlogen a konfekció alatt megbúvó sejtelmes alsóruházatra hívja fel a vásárlóközönség figyelmét, amíg Koronczi Endre fotóin is a test különbözõ tájain felbukkanó mesterséges nyomok kapnak fõszerepet. Ahogy a fehérnemû látványát homályosítja a kabát jelenléte, a bõrön látható részletek feltárulkozásához is el kell távolítani a nyomot hagyó tárgyakat, kellékeket.

Koronczi 1998-ban készített fotósorozatában a felületek közötti kapcsolatok idõ dimenziójával árnyalt fizikai eredményét, az érintkezés predesztinálta kopást, a tárgyak elhasználódásának folyamatát dokumentálta: falba vésõdõ autónyomok, szõnyegpadlón látható kopásnyomok, falra akasztott kulcs nyoma a poszteren. Testnyomat munkáin anonim test-felületek (ujj, csukló, kar, fej, hát, arc) lépnek hosszabb rövidebb idõre kapcsolatba különbözõ tárgyakkal, ruházatunk elengedhetetlen kiegészítõivel (gyûrû, óra, sapka, mobiltelefon, melltartó). Míg az elõbbiben az esemény lineáris láncolatának végeredményeként a kopásnyomok visszavonhatatlanok, a test-tárgy párosításnál a ciklikus folyamatnak (le- és felvétel), valamint a bõrfelület rugalmasságának köszönhetõen a nyomok efemer minõsége kap hangsúlyt.

A fotók a kölcsönhatás megszûnésének pillanatában készültek, retrospektív kapcsolatot örökítenek meg. A fragmentumokon egykor viselt, illetve a bõrhöz nyomott tárgyak jelenlétérõl ottmaradt rajzolatuk árulkodik.

A jelenlét, a hiány és az idõ tényezõi összetartoznak, a látható nyomok kiegészítik az események láncolatát, csakúgy mint a nyomok kialakulása, majd fokozatos elhalványulása is csak az idõ függvényében értelmezhetõ.

A mûvek témája az alkotó szándéka szerint mindenekelõtt és elsõsorban az önálló jelentés nélküli semleges nyom, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül az egyes részletekkel kapcsolatban felmerülõ asszociációkat. A minimalizált jelek, bár topográfiailag többnyire beazonosítható testkartográfiák, elbizonytalanítják a nézõt az esetleges történet megfejtését illetõen (szexuális tartalom, szubkulturális elemek, agresszív gesztusok). Ezt csak fokozzák a mûvek 10 betû – illetve számjegybõl álló (csak az alkotó számára megfejthetõ) katalógusszerû címei.

Koronczi fotóit a médium dokumentumfunkciójának modelljeként is felfoghatjuk, õ azonban egyúttal meg is kérdõjelezi annak egyértelmû hitelességét. A kortárs fotómûvészetben egyre nagyobb számban vannak jelen azok az un. hibrid identitással rendelkezõ mûvek, melyek nem titkolt szándékkal zavarják meg a viszonyt a nézõ és a nézett dolog között. Ezt a kapcsolatot egy paradox helyzet által indukált feltételezésláncolat határozza meg. A fotografikus kép ugyanolyan mértékben ábrázolhat valós állapotot, mint egy valós állapotként feltüntetett kreált szituációt. Koronczi fotói valós kapcsolatokat, érintkezéseket dokumentálnak, valódi testeken, valódi tárgyak hagyták ott nyomaikat.

A fiktív szituáció különösen Koronczi azon munkáin érhetõ tetten, melyeknél a mû a nyom megjelenítésén túl egyéb konnotációkat, narratívát is magában hordoz. Mint például a halántékra szegezett pisztoly, vagy a csuklókra kapcsolt bilincs nyoma. Az utóbbinál a karok bilincsbevert mozdulata is a tárgy egykori jelenlétét jelzi. A narratív háttér kérdéseket involvál. Ki tette és kire a bilincset, ki szegezte oda a pisztolyt, kire és miért?

A testnyomat-fotók elsõsorban ebben az értelemben és nem technikai szempontból manipulatívak. A számítógépet csupán a képek retusálására használja, mint például pattanáseltüntetés, a háttér színének tetszõleges változtatása.

A korábban említett reklám analógia az esztétikai retusálásokon, a minimalizált képi jelek felkínálta értelmezési lehetõségeken túl, a valós tények és fiktív helyzetek felcserélhetõségén alapszik.

Testrajzokat, idõszakos tetkókat mindannyian viselünk, anélkül hogy különösebb figyelmet szentelnénk nekik. Ezekre a hétköznapi jelenségekre, a mindennapiságban megbúvó lényegre hívják fel a figyelmet Koronczi fotói.