Hiteles vagyok
Komoly. Koronczi Endre Bianco-terve egyáltalán nem
vicces. A mosoly a kísérő fotók furcsaságai és iróniája miatt futó. A terv
pedig csupán első rátekintésre tűnik humorosan ártatlannak. Elgondolkodva
rajta: komoly.
A terv fő vonalaiban a nyár végére készült el, az első
fotók még a nyár elején jöttek létre egy holland tanulmányút során, de az
ok, ami létrehozta a Biancót, évek óta okozatra vár.
A tervről. Koronczi Endre különféle piaci eszközökkel
megvételre ajánl a reklámszakma, a megrendelők és gyártók számára egy
terméket. Ez a termék maga Koronczi Endre. Szaktudását, vizuális
profizmusát kínálja. Azt a tulajdonságát, hogy minden munkájában teljes
egészében önmagát adja. A fotókon is egyértelműen önmagát örökíti meg
(önkioldó jól láthatóan a kézben). A következetes sárga-fekete direkt
színvilág, a tipográfia, a reklámszöveg szintúgy első kézből Koronczi. A
képernyőn tervezetten túl a többi elem is, az akció: a terv részeként
október óta matricákat ragaszt ki az utcákon, szórólapokat helyez el az
autók ablaktörlője mögé, folyóiratokban hirdet, fenn van a neten.
Használj engem terméked népszerűsítéséhez! – mondja. – Mert én
hiteles vagyok.
Első rátekintésre talán tényleg ártatlannak tűnik ez a
javaslat. Kinek jutna eszébe egy képzőművésszel reklámozni akármit? Ehhez
legalább Leonardo mosolya vagy Picasso aláírása kell. A második rátekintés
viszont azt fedezi föl, hogy minden vizuális megjelenítésben közvetlenül
vagy közvetve ott egy képzőművész. Az a grafikus, aki – többnyire –
fogcsikorgatva megcsinálja, amit várnak tőle, még ha tudja is, hogy nem
mond igazat. De legalább a képi igazság érdekében mindent megtesz.
Így van ezzel Koronczi Endre is, akárcsak a
képzőművész-szakma jelentékeny hányada. Gályázik a komputer előtt,
és sorra gyártja – mindig holnapra – a terveket. Ez az egyik,
közvetlen, oka a Biancónak. Ám nem az egyetlen. Míg ezen indítékot akár
valamiféle posztkonceptualista egzisztencia-kritériumnak is tekinthetnénk,
az összes többi ok inkább többalakúnak nevezhető. Milyen viszonyban áll az
a szubjektum, aki létének hitelességével jelen van a fotókon, azzal,
amelyik mindebből PR-tervet hoz létre, és a másikkal, amelyik művészetet,
ha nem is kiállítótermit?
Komoly. Mert valóban megvehető – a reklámipar már
többször eljátszadozott a hitelesség gondolatával. Komoly, miközben
csikorog a homok a fogunk között, ahogy újraolvassuk Koronczi mottóját,
amit még a Szerviz-munkája fölé illesztett: „azokkal a dolgokkal,
amelyeken nem tudunk változtatni, jobb megbarátkozni!”